A doni hősök idei emléktúráján egy szakasznyi résztvevő gyalogolta végig a 34 kilométeres távot. Nyolcvan évvel ezelőtt a szovjet csapatok fokozódó támadásai közepette a tombol... Tovább
A korábbi járványos évek kihagyásai után az idén újra megteltek a lőállások a hagyományos egri Mikulás-kupán, ahol biztos kézzel tartottak célra a versenyzők.Welti Bernd tarta... Tovább
19. alkalommal szervezett decemberi Mikulás kupát a MATASZ Heves Megyei Szervezete. A környékbeli tartalékosokon kívül Németországból is érkeztek vendégek. A versenyre jelentkezők ötféle f... Tovább
Emlékművet avattak Szajlán. A II. világháborúban 15 német katonát temettek el itt. Aldebrőn, Erdőtelken, Kőkútpusztán, Verpeléten és Szajlán haltak meg. Az emlékművet az Alsórajnai Tartalékos Bajtársi Kör tagjai építették.
A két világháború alatt idegenben meghalt 38 szajlai katonának 93-ban állítottak emléket. Mai napig is sokan keresik hozzátartozóikat - mondta Vincze Imréné Szajla polgármestere. Kocsi László alezredes a honvédelmi minisztérium képviseletében a hősökről beszélt, azokról, akik életüket is áldozták, ha a szükség úgy kívánta. Úgy látja: a megemlékezés a két nemzet, a német és a magyar összefogását hangsúlyozza. Az Unterfranken megyei német tartalékosok nevében dr. Werner Braun alezredes beszélt. Azt mondja: még ma is több mint egymillió német katonát tartanak eltűntnek. Az egyik feladatuk, hogy támogassák ezek felkutatását. Heves megyei barátaikkal több éve dolgoznak ezen. - Természetesen ez az egymillió nagyon nagy szám. Csak kis lépésekkel tudunk előrehaladni a felkutatásukban. Az a célunk, hogy így minél több katonát találjunk meg, és a hozzátartozókat értesítsük - mondja dr. dr. Werner Braun alezredes. A II. világháborúban Sirok erőd volt, Eger eleste után ötezer német és magyar katona védte a völgyet. A Heves megyei tartalékosok két éve kutattak itt, a leírások szerint itt 15 katona sírhelyét kellett megtalálniuk. A megyében 540 német katona esett el. Nemcsak leírások alapján dolgoztak, szemtanúkat is kerestek. Szajlán az egyik legfontosabb adatközlőjük Csabai István volt. Az emlékművet felszentelték, majd a jelen lévő szervezetek megkoszorúzták egyrészt a 15 német katona emlékművét, másrészt az ismeretlen helyen nyugvó szajlaiak emlékhelyét. Az emlékművet az Alsórajnai Tartalékos Baráti Kör építette - a pénzt is ők adták. Egy hét alatt készültek el vele.
Tartalékosok nyílt kiképzése - Eger TV
Eger egykor igazi katonavárosnak számított. A Dobó István Laktanya 2007-es bezárásáig nagyon sok alakulatnak adott helyet. A 2012-ben indult haderőreformnak köszönhetően azonban ismét vannak katonák a városban.
Köszöntőlevél – 2021. 10. 04.
Magyarország honvédelmi miniszterének és a Magyar Honvédség parancsnokának köszöntő levele október 4-e, a Magyar Tartalékosok Napja alkalmából.
Doni megemlékezés Szentendrén
2021-ben is megrendezte hagyományos, de idén rendhagyó doni emléktúráját a Magyar Tartalékosok Szövetsége Pest Megyei Szervezete (MATASZ). A Budakalász-Pomáz-Szentendre menetvonalon tartott túra során megemlékezést tartottak ...
19. Doni Hősök Emléktúra EGER TV
Kilencven magyar, német, olasz és francia tartalékos, hagyományőrzők, valamit a Wigner katonai iskolásai vettek részt az idei Doni Hősök Emléktúra Heves megyei szakaszán. Az 1943-ban elesett, megsebesült vagy a harcokat túlélt katonákra emlékezve
A MATASZ Heves Megyei Szervezete segíti a rászorulókat - 2018.11.30.
Adományokkal érkezett Egerbe a német Bundeswehr Unterfranken Megyei Tartalékosok Szövetsége, ami a MATASZ Heves Megyei Szervezetével fennálló 15 éves partnerségi kapcsolatnak köszönhető. Az egészségügyi és szociális intézmények támogatása mellett,..